SZÉKELYFALVAK/GYERGYÓ-SZÉK KÉPEKBEN , LEÍRÁSOKBAN

A honlapom készítésének célja ismertetni a székelyfalvak hagyományait, őseink szokásait, a mai élet megjelenítését, hagyományőrző ünnepek/megemlékezések bemutatása a turizmus fellendítése céljából .


     GYERGYÓREMETE     


latkep2.jpg

 

 

       Gyergyóremete a gyergyói medence köverkező nagy községe, a medence nyugati részén fekszik a Maros folyásának baloldalán, Ditróval szemben. Nagyon fiatal község a XVI. századtól létezik.

A  község alapítója egy Kendeffy Bonifác nevű ferences-rendi szerzetes volt. A hagyomány szerint , körülbelül az 1560-as években a Görgényi hegyeken át, pontosabban Kereszthegy felől érkezett e vidékre.  A Maros bal partja feletti dombon telepedett meg, magányosan visszavonultan élt (remete sorsban). Innen kapta a falu a Remete elnevezést. 

      Remete község az utóbbi években hatalmas fejlődésen  ment át. A község központja teljesen  átalakult. Új épületek , parkosítás , emlékművek ékesítik a községet. Minden utcája aszfaltozott. A gyergyói medence legjobban fejlesztett és nagy fejlődésben áll ma is.

        A turistáknak alkalmuk van a falumúzeum, katolikus templom és mellette az emlékpark , valamint a temető meglátogatására. A falu központjában egy ártézi kútat  találunk, amelyből finom ásványvíz (borvíz) tör ki a mélyből. Ugyanilyen ártézi kútat találunk a falu szélén, a központtól 3 km-re a Maros partján.

        Érdemes ellátogatni a községhez tartozó Eszenyőbe, 5-6 km, ahol még fennmaradt egy vízi gyapjú-ványoló és vízimalom. Ennek szomszédságában most készűl egy magán repűlőtér.     

A település kezdetben Ditróból áttelepült székelyekből alakult ki. A két községet  a vasútvonal választja el egymástól. Görgény vulkanikus hegyei lábánál terül el. Ilyen közeli hegységek : Kereszthegy (1517 m), Kecskekő (1483 m), Öreghegy vagy Bătrîna (1634 m)

 A kereszthegyen a II. világháború idején sok helyi, gyergyószéki székely harcolt és vesztette életét .

Filmet is készitettek "Kereszthegy" címmel.

 A filmben  veteránok , többek között gyergyószentmiklósi Blénessy Jenő bácsi is , aki részt vett a gyergyói határvadász és székely határőr-alakulatokban, beszél a harcokról, a körülményekről, majd a film közben sok más, túlélő székely ember elmékeiket meséli el.

    A filmet láthatod az alábbi linken :

https://www.youtube.com/watch?v=JmVb2a6UM9A

          Alábbi link a falu honlapja :

 Bővebben a községről a következő honlapon: (klikk ide)

   

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 18
Heti: 104
Havi: 449
Össz.: 232 304

Látogatottság növelés
Oldal: GYERGYÓREMETE ==>
SZÉKELYFALVAK/GYERGYÓ-SZÉK KÉPEKBEN , LEÍRÁSOKBAN - © 2008 - 2024 - szekelyfalvak.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »