SZÉKELYFALVAK/GYERGYÓ-SZÉK KÉPEKBEN , LEÍRÁSOKBAN

A honlapom készítésének célja ismertetni a székelyfalvak hagyományait, őseink szokásait, a mai élet megjelenítését, hagyományőrző ünnepek/megemlékezések bemutatása a turizmus fellendítése céljából .

               GYERGYÓALFALU                      

 Ebben a faluban ( Borzonton és Alfaluban ) tanítottam matematikát, 1967-1977 között.

na_009.jpg

         Gyergyószentmiklóstól 6 km-re nyugatra , Gyergyószárhegytől délre 5 km-re fekszik. Hozzátartozik két kisebb település:  Borzont és Bucsin.  A falu az ország egyik leghidegebb pontja, ahol már többször mértek -35 C körüli hőmérsékletet.

 

       Gyergyóalfalu keletkezésének ideje és elnevezése mind a mai napig nem ismeretes. Első írásos említések viszonylag későn, az 1567-ből találhatók.  Az írásos bizonyítékok hiányában is megállapítható, hogy a falu jóval 1200 előtt keletkezhetett, hiszen templomkapujának feliratán szerepel az 1213-as év. Az eredeti település a mai falutól nyugatra a Borzont-patak völgyében volt.

 

     A falu 1675 és 1678 között püspöki székhely volt, ennek emlékét a templom falában elhelyezett tábla hirdeti. A templom falában látható emléktábla, valamint a templom előtti parkban felállított István pap szobra látható, aki  1567-ben JánosZsigmond serege ellen mozgósította Csík és Gyergyó népét. A tolvajos-tetői győzelem óta tartják meg évente, Pünkösd előtti szombaton a csíksomlyói búcsú napot, ahol az alfalvi kereszt halad ma is az élen. A búcsúra a zarándokok a gyergyói medencéből gyalog csatlakoznak, és teszik meg a  60 km távolságot. (Gyergyóalfalu-Csíksomlyó)

     A faluban már a XIX . sz.-ban felső népiskola működött, ma is középiskolája van.  Ma 4957 lakossal büszkélkedhet. A templomkertben áll az I. és II. világháború. áldozatainak emlékműve, a bejárattól jobbra pedig egy1942-ben Budapesten élt alfalusiak által állított zászlótalapzat. Ennek felirata:  Ember vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad.”

          Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzont faluban 3 évet, majd 7 évet Alfaluban , a falu központjában tanítottam. Ez idő alatt végeztem el levelezés útján a Babes-Bolyai egyetemet. Itt született a két fiam, itt tették meg az első lépésüket az abc és számok világába. Az alfalusi iskola a hagyományokhoz híven mindig  magasan képzett tanerőkkel, óvónőkkel, tanítókkal és tanárokkal  készítette fel a diákjait az életre.

    Közigazgatásilag ma már (1969-óta, megyésítéssel) Alfaluhoz tartozik BORZONT falu és ehhez közeli Bucsin település. A Bucsin hegy alján (Alfalu felől) a Baricz kanyarnak nevezett területeken az utóbbi időben , a rendszerváltozás után gombaszerüen szaporodnak az üdülőházak, vendégházak, vendéglők.  

      Nagy hagyománynak örvend, évtizedek óta fennálló hegyaljai kocsma a : BASA (Basakeresztáti-régi nevén). Ma is népszerű, sok látogatója van, ahol házi specialitásokkal fogadja a vendégeit.

      Alfalutól 20 km-re (Gyergyószentmiklós-Parajd utvonalon), Bucsin hegységen átutazva, a  Bucsin-tetőn találkozunk egy "üdülő telepnek " is nevezhető villasokasággal beépített, szórakoztató, pihentető hellyel. Nagyon alkalmas a téli sportoknak, ahol Sípályák vonzák a környező és távolabbi (Marosvásárhelyről) helységek síkedvelő turistáit. Itt szervezik meg az iskolások körzeti, megyei sífutó versenyeit. A főuttól 300 m-rel , az erdők közt , a meteorologiai állomáson mérik és jelentik a medence időjárásnak helyzetét.

     Néhány kép a falu központjáról, műemlékeiről : 

  Képek :

          Említésre méltó személyiségek :

       Domokos Pál Péter , aki az 1930-as években itt tanított, Szécsenyi díjas magyar tanár, történész, néprajzkutató a csángók történetének, kultúrájának kutatója. 

       Sövér Elek, rajztanár,  1962-1970 között szülőfalujában tanított, majd 1970-től Csíkszeredában folytatta tanári pályáját. Tájképeket és portrékat festett, különböző életképeket jelenített meg alkotásaiban. 1973-1981-ig a csíkszeredai Zene-és Képzőművészeti Iskola igazgatója volt.  

       Dr. Papp Kincses Emese magyar szakos tanár, aki az 1970-es években szintén itt tanított, közíró, egyetemi oktató, három rockopera szerző-rendezője.

      Kortárs festő-művészei, a falu szülöttjei, akik sokat tesznek a falu kultúrális életében:

         Márton Árpád, festőművész

         Balázs József, festőművész - rajz tanár  szervezésével, irányításával, vezetésével több száz hívő, minden évben, gyalog indul Csíksomlyóra (60 km) a Pünkösdi búcsúra.

      Gál Mihály alapitotta a  Sövér Elek alapítványt, amely  a falu számos festőművész szülöttjének, elemi indítatásának a melegágya és alkotói tevékenységének a támogatója. 

       Vadárvácska művésztelep több éve működik a Bucsin-hegy alljában. Ide vonza  Gyergyóalfaluba a képzőművészeket a világ minden tájáról. A művésztelep Márton Árpád, Balázs József és Gál Mihály, valamint a helyi polgármesteri hivatal irányítása alatt fejti ki tevékenységét.         

A falu honlapja :

                       http://joseni.ro/

 https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyergy%C3%B3alfalu

       

 

 


 

 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SOMODI ÜGYVÉDI IRODA

► HA FONTOS A MEGBÍZHATÓSÁG

somodidr.hupont.hu

2. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

3. Háztartási gép szerviz

► Indesit, Ariston, Ardo, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Beko, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP javítás- MOSOGATÓGÉP javítás SZÁRÍTÓGÉP javitás- VILLANY TŰZHELY FŐZŐLAP javitás 06/1-308-87-28, 06/1-359-34-54

szervizkozpont.hupont.hu

4. Aggtelek Szakal Vendégház

► Aggteleki-tó közvetlen közelében található vendégház teljes felszereltséggel!

szakalvendeghaz.hupont.hu

5. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

6. Ráckevei Anna

► színművésznő / információs honlap/

studioanfi.hupont.hu

7. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

8. Aszfaltozás Útépítés Kátyúzás 06703244623 SÁNDORASZFALT Kft. Országosan !

► Aszfaltozás, útépítés, mart aszfalt, kátyúzás országosan és Budapest területén. Akkor válasszon minket, ha Önnek nem csak az ár, hanem a minőség és a garancia is fontos!

sandoraszfalt-kft.hupont.hu

9. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

► Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

coinmoin.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

4. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

7. ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

► ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

elvonultan.hupont.hu

8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

9. Szépkártya elfogadó helyek

► Szépkártya elfogadó helyek gyűjtőoldala

szepkartya-elfogado.hupont.hu

10. KISBIG KIFŐZDE

► A magyar konyha és a világ ízei hagyományos kézműves technológiával valódi alapanyagokból!

kisbig.hupont.hu

11. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

12. Homérosz,Toldi,Csontváry a NAPÚTon, Minósz/Mithrász, 3500 éves szupernaptár

► “Krónikákat, történelmet lehet hamisítani, de a Nap járását az égen nem!” Iliász a napúton? Odüsszeia, mint vízöntő-paradoxon tanulmány? Kitatált-e a Képes Kor-nika? Bronzkori szupernaptár?Nap-Hold-Vénusz:Toldi trio, MINÓSZ Kréta és MITHRÁSZ kultusz.

naput.hupont.hu

13. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-329-4217

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

14. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS HÁZTÓL-HÁZIG NÉMETORSZÁGBA-AUSZTRIÁBA-SVÁJC ISZKIRI-TRAVEL

► HÉTFŐ-SZERDA-SZOMBAT NÉMETORSZÁG-AUSZTRIA-SVÁJC FELÉ!KEDD-CSÜTÖRTÖK-VASÁRNAP MAGYARORSZÁG FELÉ!Utazási igényeiket sms-ben vagy a 06-70-429-6227 telefonszámon tehetik meg.

velemutazz.hupont.hu

15. Konyhabirodalom

► Egyszerűen, gyorsan, jót!

konyhabirodalom.hupont.hu

16. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

17. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazán, gázkészülék javítás, karbantartás, csere. Székesfehérváron, Fejér megye teljes területén, illetve Érden és Dunaújvárosban is! www.facebook.com/kazandoki

kazandoki.hupont.hu

18. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

19. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

20. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

21. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

22. ÁHI-JÓGA MEDITÁCIÓ

► A BOLDOGSÁG SZIGETE HAMAROSAN BUDAPESTEN IS!

ahijogaloncsival.hupont.hu

23. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

24. PIEZZO GÁZBOLT GÁZKÉSZÜLÉK ÉS ALKATRÉSZ SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ

► Gázkészülék bolt Debrecen belvárosában. Gázkészülék alkatrészek, szobatermosztátok, szénmonoxid riasztók, gázkazánok, gázkonvektorok, tűzhelyek, fali fűtők, vízmelegítők forgalmazása, szervizelése, gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgálat végzése

gaz-piezzo.hupont.hu

25. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

26. ZaZa Kutyaruha

► Kutyahidegben, kutyaruhában, tiszta marad, legalább a kabát alatt. Kutyaruhák egyedi méretre

zaza-kutyaruha.hupont.hu

27. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

28. Nagymamám konyhájából

► receptek a kredenc mélyéről

nagymamamkonyhajabol.hupont.hu

29. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

30. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

31. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

32. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog, Bontóper, Cégjog, budapesti ÜGYVÉD

► Bontóper, ingatlan adásvételi jogi tanácsadás, családjog, ingatlanjog, öröklésjog, cégjog, kártérítési jog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

33. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

34. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

35. "TEA U.T." Hobby Teás weblap

► Világok teái, teák világa. Zöld tea, fehér tea, sárga tea, wulong / oolong tea, vörös tea, heicha "élő" fekete tea, puerh tea. Itt mindent megtalál, ami Tea.

teaut.hupont.hu

36. Költöztetés Pest Megyében

► Költöztető cégünk rugalmasan biztosít költöztetést Pest megye településein. Hétvégén és ünnepnap is állunk a lakosság, cégek, és a közületek rendelkezésére. Ügyfeleinknek könnyen megfizethető költöztetés árakat biztosítunk.

koltoztetespestmegyeben.hupont.hu

37. UPC DIRECT ÁTVÁLLALT, VAGY INGYENES BEÜZEMELÉSSEL. HD KÉSZÜLÉKEK.

► UPC DIRECT MŰHOLDAS TV CSOMAGOK ELŐFIZETÉSE, VEVŐKÉSZÜLÉKEK, ANTENNARENDSZEREK TELEPÍTÉSE. HELYSZINI SZERZŐDÉSKÖTÉS ÉS SZERELÉS HÁROM NAPON BELÜL. NAGYFELBONTÁSÚ HD KÉSZÜLÉKEK.

upcdirectupc.hupont.hu

38. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

39. NICS probiotikus táplálék-kiegészítők. Élőflórás termékek.

► Sokszor a legapróbb dolgok hozzák a legnagyobb változást!

probiotikus.hupont.hu

40. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

41. Képek, viccek és leírások az állatokról!

► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!

animalfun.hupont.hu

42. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

43. Dazer ultrahangos kutyariasztó

► Vannak kutyák akik csak akkor vesznek komolyan, ha kapnak egy kis zavaró ultrahangot!

ultrahangoskutyariaszto.hupont.hu

44. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

45. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

46. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

47. Tanulj velem könnyen németül!

► Oldalamat azoknak ajánlom akik el szeretnék sajátítani a német nyelv alapjait. könnyen, egyszerűen,gyorsan.

konnyennemetul.hupont.hu

48. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

49. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

50. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

51. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás 13 lépését. www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

52. Clara vagyok! Üdvözöllek Szeretettel!

► Csillogó,weboldal díszítő, glitteres képek,és még sokféle! Gyere kukk be! :) Ha meg tetszik valami nyugodtan viheted,vagy csak nézelődj.

klarika.hupont.hu

53. Örömhír

► „Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

oromhir.hupont.hu

54. Ybl Étterem

► Menü, A'la Carte étkezés, rendezvények, esküvők lebonyolítása!

ybletterem.hupont.hu

55. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

56. ÉTKES BÜFÉ

► Minden nap friss, válogatott alapanyagokból, rendeléskor készítjük ételeinket, melyek között megtalálhatóak a magyar ízvilágot képviselő ételek, úgy mint a házi ízesítésű hurka és kolbász, valamint a reformkonyha jövevényei, úgy mint a gyros.

etkesbufe.hupont.hu

57. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

58. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

59. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

60. NAPCSILLAG

► ELÉRHETŐSÉG: pales17@freemail.hu TOVÁBBI OLDALAIM: http://hajnalhasadas.hupont.hu/, http://hatodiknapon.hupont.hu/, http://csillagszeme.hupont.hu, http://csillag-szeme.hupont.hu, http://o-megacsillag.hupont.hu/, http://palesnapes.hupont.hu/

napcsillag.hupont.hu

61. Kondor Béla Általános Iskola

► _____________.-1181 Budapest, Kondor Béla sétány 7-._____________ Alapítvány számlaszáma: 11718000-20456166 Adószám:18507739-1-43 Telefon: 06-1-291-0807

kondor.hupont.hu

62. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 555 4367

tarsashazkezelo.hupont.hu

63. PAVILON PIACI SÁTOR RENDEZVÉNY ÁRUS RAKTÁR SÁTOR VIP AUTÓBÉRLÉS

► ÁRUS PIACI SÁTOR, PAVILON, RENDEZVÉNY SÁTOR! VATTACUKOR ÉS POPCORN GÉPEK! VIP AUTÓBÉRLÉS!

pavilon.hupont.hu

64. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

65. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

66. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

67. Lelkünk, tudatunk és testünk egyensúlya

► Visszaadni az erőt a domináns agyfélteke elülső és hátulsó agyterületének összehangolására, hogy tudatos választásra legyünk képesek. Választásra, ami megváltoztatja a múltat, hogy olyanná formálhassuk a jövőt, amilyenné alakítani valóban szeretnénk

lelkiegyensulyunk.hupont.hu

68. Fanny Pizzéria

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fannypizza.hupont.hu

69. Huszár Lajos Éremtár, Gyöngyös

► Magyarország 1000 éves története érmeken és emlékérmeken - egy különleges kiállítás Gyöngyös belvárosában

eremtar.hupont.hu

70. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

71. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

72. Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd

► A 2017 októberében, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

73. Matematika minden mennyiségben

► Az oldalon különböző matematika feladatok találhatóak, különböző kategóriában. Elsősorban az általános iskolás gyerekeknek szólnak az alábbi feladatok, de a matematikát tanító tanároknak is sok segítséget nyújthatnak.

matematika.hupont.hu

74. A TOPI AUTÓSISKOLA: 27 ÉVES

► Bízzon tapasztalatunkban, állunk rendelkezésére, mert vezetni jó!

topijogsi.hupont.hu

75. Körömfutár,Poly Acrylgel,Proxxon,JD8500,Gyakorlókéz,LEDUV lámpa.

► Proxxon,JD8500 körömcsiszoló,asztali és LEDUV lámpa,gyakorlókéz,műköröm géllakk nyomdalemez,2MBeauty,Pearl,Moyra,Mystic Nails műköröm Budapest,körömdíszítő akril vizes matrica,paraffingép,ajándék ötletek,fusion poly hybrid acrylgel,FusionTip sablon

koromfutar-nailexpress.hupont.hu

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 31
Tegnapi: 19
Heti: 124
Havi: 505
Össz.: 142 307

Látogatottság növelés
Oldal: GYERGYÓALFALU ==>
SZÉKELYFALVAK/GYERGYÓ-SZÉK KÉPEKBEN , LEÍRÁSOKBAN - © 2008 - 2018 - szekelyfalvak.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: gyergyói ford autobonto - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »